Egy jól szervezett, egészséges és nyugodt élőlény egyik ismertetőjegye, hogy légzése is nyugodt és egyenletes. Gaiával szerencsére éppen ez a helyzet: bár a légkör látszólag kavargó massza, melyben nyugtalan szelek jönnek-mennek szüntelen, a légköri áramlatok struktúrája mégis állandó képet mutat. A légáramlatok globális rendszere olyannyira stabil, hogy még a tektonikus mozgások is csak kis mértékben befolyásolják a működését.
A légkörben nagy “áramlási cellákat” fedezhetünk fel, amelyek a melegebb levegőt a hűvösebb területek felé szállítják (mint egy légkeverő rendszer), kitolva ezáltal az élet számára optimális hőmérsékletű területek határát a sarkok felé. Ezek az áramlási cellák hozzák létre azt azokat az éghajlati zónákat, melyeket az iskolában megtanultunk: a forró övben a Hadley cella hatásaként az egyenlítői felszálló párás, meleg levegő a trópusi esőerdőket, a térítők környéki leszálló ág pedig a sivatagok sávját. Északon a metsző sarkvidéki hideget a sarki cella leszálló ága okozza, a kettő között pedig egy keveredési zóna alakul ki, aminek a mérsékelt égöv változékony időjárása köszönhető.
Az utóbbi időben kezd nyilvánvalóvá válni ezeknek a stabil áramlatoknak egy másik fontos hatása, ami a légköri szennyezőanyagok terjedésében mutatkozik meg: az egyenlítői “széttartó” felszálló zóna gyakorlatilag elválasztja egymástól az északi és a déli félgömb levegőjét, így az északi félgömb szennyezett levegője ellenére a déli máig viszonylag tiszta maradt. A York-i egyetem kutatói néhány éve egy újabb “légköri válaszvonalat” fedeztek fel, ami pedig az Antarktisz levegőjét védi a délkelet-ázsiai erdőtüzek által szennyezett légáramlattól. Jacqueline Hamilton, a kutatást publikáló tudós szerint a Csendes-óceán egy sekély zónája hozza létre ezt a határ-zónát. Itt az intenzív párolgás miatt gyakoribbak a nagy trópusi viharok, amik a szennyezőanyagokat a légkör magasabb rétegeibe juttatják, így a sarki levegő tiszta maradhat. Ennek hatalmas jelentősége van, hiszen az Antarktisz vidéke azoknak a hűvös, oxigéndús óceáni tengeráramlatoknak a forrása, amik a tengeri állatok nagy tömegének életét teszik lehetővé.
Az utóbbi időben kezd nyilvánvalóvá válni ezeknek a stabil áramlatoknak egy másik fontos hatása, ami a légköri szennyezőanyagok terjedésében mutatkozik meg: az egyenlítői “széttartó” felszálló zóna gyakorlatilag elválasztja egymástól az északi és a déli félgömb levegőjét, így az északi félgömb szennyezett levegője ellenére a déli máig viszonylag tiszta maradt. A York-i egyetem kutatói néhány éve egy újabb “légköri válaszvonalat” fedeztek fel, ami pedig az Antarktisz levegőjét védi a délkelet-ázsiai erdőtüzek által szennyezett légáramlattól. Jacqueline Hamilton, a kutatást publikáló tudós szerint a Csendes-óceán egy sekély zónája hozza létre ezt a határ-zónát. Itt az intenzív párolgás miatt gyakoribbak a nagy trópusi viharok, amik a szennyezőanyagokat a légkör magasabb rétegeibe juttatják, így a sarki levegő tiszta maradhat. Ennek hatalmas jelentősége van, hiszen az Antarktisz vidéke azoknak a hűvös, oxigéndús óceáni tengeráramlatoknak a forrása, amik a tengeri állatok nagy tömegének életét teszik lehetővé.
Itt tehát egy másik fontos élettani mechanizmus nyomára bukkantunk: Gaia "immunrendszere", ha úgy tetszik, képes elválasztani a tiszta levegőt a szennyezettől, és megvédeni létfontosságú "szerveit" a megmérgeződéstől.
