Bioreflektor tintahalaknak: egy elképesztő szimbiózis

Az élőlények - többnyire - szeretik a fényt, sőt, egyesek még arra is kaphatóak, hogy ahol nincs, ott megteremtsék. A tenger mélyén élő halfajok közül is döntöttek páran úgy, hogy képességeikhez mérten bevilágítják Poszeidón birodalmát. Nagy részük számára ezt a Vibrio fischeri nevű tengeri baktérium teszi lehetségessé. Ez a baktérium kis mennyiségben mindenhol jelen van a tengervízben, elszaporodni azonban tengeri állatokkal szimbiózisban, azok emésztőcsatornájában, vagy speciális világítószerveiben szokott csak igazán. Hogyan is néz ez ki?

Az ifjú tintahalat, halat egyszercsak megfertőzi a Vibrio fischeri, mint embergyereket a bárányhimlő. Csakhogy náluk a fertőzés nem múlik el. A baci a halban marad, de mivel alacsony koncentrációban van jelen, még nem világít. Halunk világítószerveiben azonban van egy speciális csillós sejttípus, amely szelektíven beszippantja a szimbióta baktériumokat. Ezek a sejtek elősegítik a Vibrio fischeri növekedését, és aktívan kilökdösik a versenytársakat. A baktériumok egy speciális mechanizmus (quorum sensing) segítségével egy bizonyos sejtkoncentráció felett világítani kezdenek, és egyben elpusztítják a koncentrációnövekedést elősegítő csillós sejteket. A termelődő baktériumfelesleget a hal időről időre eltávolítja, biztosítva ezzel a tengervízben szabadon lévő baktérium-mennyiséget. Ha a fényerő még így sem lenne elég, rá lehet segíteni további trükkökkel. Egyes tintahalak világítószerveiben például reflektin fehérjéket tartalmazó fényvisszaverő lemezek vannak, amelyek felerősítik és irányítják a termelt fényt. 

És íme, előállt az önfenntartó biolámpa tintahal-módra! :-)

Assisi Szent Ferenc prédikációja a madarakhoz

Az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. Ennek emlékére álljon itt egy kevésbé ismert régi magyar nyelvemlékünk. Kicsit nehéz ma már olvasni, de ő legalább szóba állt a madarakkal :)

Szent Ferenc prédikál a madaraknak (Jókai-kódex 1430)

(részlet)

Ki madaraknak Szent Ferenc mondá: Igen tartoztok Istennek, én húgim, madarak. És tartozzatok mindenkoron utet dicsérni a szabadságért, kit vallotok mindenütt röpülést, kettős ruháért avagy hármazotért, Noénak bárkájában Istentul timagatoknak megtartásért, égnek életi nektek adásáért. Ti nem vettek, sem arattok, és Isten titeket eléltet, és ad folyóvizet és kútforrásokat innotok, fészekre hegyet és halmot. És mert sem fonni nem tudtok, sem szőni, de maga ad tinektek és ti fiaitoknak kellemetes öltözést. Azért igen szeret titeket Teremtő, ki tinektek ezenne jót adott. Azért óggyátok magatokot, én húgim, madaracskák, hogy ne legyetek hálátlanok, de mendenkoron kellemetest dicsérjétek Istent. Ez bódogságos atyának beszédire mend az madarak kezdék megnyitni orrokat, kiterjeszteni szárnyokot, kinyújtani nyakokot, és tisztesen fejeket lehajták földiglen. És ő éneklésekvel és mívelkedésekvel mutaták, hogy az beszéden, kiket szentatya mondott vala nekik, sok képpen örvendeznek vala. De szentatya azonképpen mikor ezeket őrizné, csodálatost örüle és csudálkodik vala madaraknak ezenne sokaságáról és őnekik különb-különb szépségéről és nyájas sokaságokról, és őket Teremtőnek dicséretire édesen hívja vala. És azért ő köztük Szent Ferenc csudálatost dicséri vala Teremtőt.

Hópelyhek

A hópelyhek olyanok, mint az emberek...

Nincs két egyforma közöttük, s mégis mindegyik felismerhetően hópehely.

Miben azonosak?
A lényegükben. Minden hópehely egy jégkristály, amely a víz kristályszerkezetéből fakadóan hatos szimmetriát mutat. Akkor alakulnak ki, amikor a vízmolekulák a Föld felső légkörében találkoznak pl. egy porszemmel, vagy apró részecskével, amivel érintkezve megfagynak, kristályformát öltenek.

Mégis miben különböznek ennyire?
A formájukban. A jégkristály a légkörön áthaladva eléri a felszínt, s eközben felveszi saját alakját. Hat ága növekszik, s attól függően, hogy milyen hőmérsékletű és nedvességtartalmú légkörön halad át, teljesen különböző mintázatú hópelyhek alakulnak ki. Sőt, a mikrokörnyezetük annyira egyedi lehet, hogy még az egyes ágak is különbözhetnek egymástól.
Mindez azonban csak a mikroszkóp alatt tűnik fel, alaposabban szemlélve.
Messziről tekintve azonban minden hópehely egyformán hullik alá az égből, s tömegük friss csillogása nem kis gyönyörűséget tud okozni számunkra.

Az emberek olyanok, mint a hópelyhek...

Minden ember egyedi, saját formákkal, amelyre gyakran a környezetük is nagy hatással van, különböző testi jellemzőkkel, ahogyan pl. különböző gondolatvilággal is.
Mégis, van bennünk valami, ami a testünknek, ahogyan a gondolatainknak is megadja az emberi mivoltát, amely összeköt bennünket, amelyről felismerhetőek vagyunk.

Gaia minden teremtményében felismerhető a lényegi azonosság és a formai különbség, az egység és a sokszínűség.

További hópehelyfotók Wilson Bentley-től, az 1900-as évek elejéről:

Természet és filozófia

"Hol van tehát a helyünk a természetben? A legnagyobb felelősség vállalásában: amire nem képes sem az ásvány, sem a fa, sem az állat, arra mi képesek vagyunk. És ez az ember helye: képes gondolkodni, összhangba kerülni a természettel, és együttműködni vele úgy, hogy nem sérti törvényeit."

Gaia gondolatait akkor érthetjük meg leginkább, ha mi is gondolkodunk a nagy kérdéseken...de a gondolatot tettnek kell követnie, hisz a természet sohasem mozdulatlan.

Interjú Delia Steinberg Guzmánnal az Új Akropolisz honlapján.

Charles Darwin titkos élete

Charles Darwint ma elsősorban az evolúciós elmélet atyjaként emlegetik. Ám azt kevesen tudják róla, hogy korát jócskán megelőzve, első sikeres alkalmazója volt annak, amit ma restaurációs ökológiának nevezünk.

Darwin 1836-ban járt először a sziget-mércével nézve ifjonc, alig egymillió éves Ascension-szigeten, ami, mivel az Atlanti-óceán közepén, igen száraz klímájú területen fekszik, mindez idő alatt kopár, hamuval és kővel borított vulkáni sziget maradt.
A történet szerint az ifjú kutató ezen a szigeten szerzett tudomást arról, hogy A fajok eredete című könyve szenzációs fogadtatásra talált Londonban. Az efelett érzett örömében elhatározta, hogy a kopár szigetet virágzó édenkertté változtatja. Fiatalok gyakran tesznek elhamarkodott fogadalmakat - ez azonban, a legtöbb hasonlóval ellentétben, meg is valósult.

Botanikus barátjával, Joseph Hookerrel nagyszabású botanikai kísérletbe kezdtek: hajókon hozták a palántákat a szigetre, melynek mikrotápelemekben gazdag vulkanikus talaján hamar megtelepedtek a fák, melyek aztán csapdába ejtették a szigetre hulló kevés csapadékot. Megindult az élet: mára speciális, a világ egyetlen ökoszisztémájához sem hasonló élővilág alakult ki, melyet különlegessége folytán nemzeti parkká nyilvánítottak, és botanikusok vizsgálnak.

Bővebben a témáról magyarul és angolul

Felgyorsult idő

Online statisztikák az emberi világról

Csak dőlj hátra, és lazíts...

Köszi, Anyu!

Újabb hírek a Mexikói-öbölből...

Amikor már éppen kezdtünk bepánikolni, hogy ezt talán nem kellett volna, és számolatlanul szórtuk a diszpergálószert a tengerbe, hogy legalább ne a felszínen lebegjen a kiömlött kb. 5 millió hordó olaj, egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy az olaj eltűnt. Kerestük égen-földön, mígnem a Berkeley Laboratory kutatói rájöttek, hogy nem történt más, mint hogy Gaia immunrendszere besegített, és egy eddig számunkra ismeretlen védekezési mechanizmusa bevetésével kézbe vette a problémát.
Kábé mint a tündérmesékben: a diszpergálószerrel szétoszlatott olaj lesüllyedt 1200 mélyre a tengerbe, és ott, ebben a nagy nyomású, szerves anyagban szegény, kb. 5°C körüli hőmérsékletű közegben egy nemrég felfedezett baktériumtörzsnek megtetszett, felszaporodott rajta, és mostanra az olaj nagy részét jóízűen elfogyasztotta. Ráadásul mivel a tengernek ebben a régiójában kevés a vas a vízben, és a legtöbb olajbontó enzim vasat is tartalmaz, ezért a lebontás nem zajlott olyan gyorsan, és megúsztuk, hogy hatalmas oxigénhiányos "halálzóna" alakuljon ki az olajfolt területén és a környékén.

Hát mit lehet erre mondani...köszi, Földanya!