Az ősi zoroasztriánus szent könyvből, a Zend Avesztából származik az alábbi részlet:
...kiálta fennszóval,
föl az egek felé
a földnek szomorú, panaszos lelke:
"Óh, hogy miért is vagyok én itten
és ki adott életet nekem,
hogy mindig csak magamat adjam!
Kétség és töprengés fog el,
mert amit én kapok, az csak ölő fájdalom és megvettetés"
S szólott az igazság hordozójához
a föld szelleme is, mondván:
"Van-e valjon a föld számára igazságod?"
...
És ekkor az Isten hangja hangzott...
"...eszmélődő valód én tőlem származott
s én adtam neki a gondolatod"
...
"Van egy közöttük,
aki veled érez...
Hangtalan gondolataidnak zengő hangja lesz Ő:
Zarathustra Spitama."
S most óh, én, Zarathustra szólok:
"...Add, hogy viruljon ez a föld
kacagó örömmel,
és add,
hogy hála telt szívvel
örülni tudjunk annak!"
Hallom a föld szavát:
"Uram, teremtőm! - Virulni akarok!"
És mit szólunk mi...parányi emberi lények?!
(Zend-Aveszta, Jasna 29.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.