"Segítsd a természetet, dolgozz vele együtt; a természet akkor egyik teremtőjének fog tekint eni és engedelmeskedik"
Régóta tudják, hogy míg az esőerdők talaja általában kilúgzott és tápanyagban szegény, addig az Amazonas-medence egyes részeinek földfelszínét vastag, akár 1 m vastag fekete föld is alkothatja. Sokáig csak találgattak, mitől jöhetett létre ez a termékeny réteg, aztán mindenki nagy meglepetésére kiderült: az amazóniai fekete föld emberi eredetű.
A terra preta régiók talaját megvizsgálva megállapították, hogy a talajba oxigénhiányos égetéssel nyert faszenet, cserépdarabokat, valamint növényi és állati maradványokat (pl. csontokat) kevertek. Ez utóbbiak az alapvető tápanyagokat biztosítják, a faszén és a cserép pedig porózus szerkezetű, nagy felületű anyag, amin megkötődhetnek a tápkomponensek és az ásványi anyagok, valamint a talajlakó mikroorganizmusok is. Ennek következtében a tápanyagok kevésbé mosódnak ki, a talaj stabilabb lesz, és képes önmagát megújítani. Ez annyira igaz, hogy ma ezeken a területeken szabályos "bányászat" folyik, a lakosok virágföldként, komposztként adják el a földet, ami az alsó egyharmadából regenerálódik.
Úgy tűnik, ezek az indiánok valami olyat tudtak, amit mi nem: Nem csak hogy nem használták el a talajt, de ismerték életét, keletkezésének és pusztulásának titkát. És az a tény, hogy ma a becslések szerint az Amasonas-medence talajának 10%-át alkotja ilyen átalakított "fekete föld", azt mutatja, hogy a tudásukat alkalmazták is.
Az alapelvek ma már egyértelműek. Mégis meglepő, hogy azokon a területeken, ahol ma a meggondolatlan égetés egyenesen az esőerdő létét veszélyezteti, a történelmi korok előtti lakosok ismertek egy módszert, amellyel a savanyú, tápanyaghiányos őserdei talajból termékeny, önmagát megújító fekete földet hozhattak létre. A ma ismert és alkalmazott talajjavító eljárások nagy része csak az akut tápanyaghiányt orvosolja. Legyen szó trágyázásról, meszezésről, mélyszántásról, nagyon nehéz a megfelelő adagokat pontosan beállítani, hogy ne legyen se túl sok, se túl kevés, ráadásul a kezeléseket eljárástól függő időszakonként ismételni kell. Egy ponton azonban a talajjavítást fel kell adnunk, és a természetre bízni a terület regenerációját - ha éppen a túlzott használattal nem ítéltük végleges pusztulásra. A terra preta viszont kiállta az idő próbáját: az ezredéves utakhoz és piramisokhoz hasonlóan a mai napig dicséri alkotóinak tudását.
A Csend Hangja
Régóta tudják, hogy míg az esőerdők talaja általában kilúgzott és tápanyagban szegény, addig az Amazonas-medence egyes részeinek földfelszínét vastag, akár 1 m vastag fekete föld is alkothatja. Sokáig csak találgattak, mitől jöhetett létre ez a termékeny réteg, aztán mindenki nagy meglepetésére kiderült: az amazóniai fekete föld emberi eredetű.
A terra preta régiók talaját megvizsgálva megállapították, hogy a talajba oxigénhiányos égetéssel nyert faszenet, cserépdarabokat, valamint növényi és állati maradványokat (pl. csontokat) kevertek. Ez utóbbiak az alapvető tápanyagokat biztosítják, a faszén és a cserép pedig porózus szerkezetű, nagy felületű anyag, amin megkötődhetnek a tápkomponensek és az ásványi anyagok, valamint a talajlakó mikroorganizmusok is. Ennek következtében a tápanyagok kevésbé mosódnak ki, a talaj stabilabb lesz, és képes önmagát megújítani. Ez annyira igaz, hogy ma ezeken a területeken szabályos "bányászat" folyik, a lakosok virágföldként, komposztként adják el a földet, ami az alsó egyharmadából regenerálódik.
Úgy tűnik, ezek az indiánok valami olyat tudtak, amit mi nem: Nem csak hogy nem használták el a talajt, de ismerték életét, keletkezésének és pusztulásának titkát. És az a tény, hogy ma a becslések szerint az Amasonas-medence talajának 10%-át alkotja ilyen átalakított "fekete föld", azt mutatja, hogy a tudásukat alkalmazták is.
Az alapelvek ma már egyértelműek. Mégis meglepő, hogy azokon a területeken, ahol ma a meggondolatlan égetés egyenesen az esőerdő létét veszélyezteti, a történelmi korok előtti lakosok ismertek egy módszert, amellyel a savanyú, tápanyaghiányos őserdei talajból termékeny, önmagát megújító fekete földet hozhattak létre. A ma ismert és alkalmazott talajjavító eljárások nagy része csak az akut tápanyaghiányt orvosolja. Legyen szó trágyázásról, meszezésről, mélyszántásról, nagyon nehéz a megfelelő adagokat pontosan beállítani, hogy ne legyen se túl sok, se túl kevés, ráadásul a kezeléseket eljárástól függő időszakonként ismételni kell. Egy ponton azonban a talajjavítást fel kell adnunk, és a természetre bízni a terület regenerációját - ha éppen a túlzott használattal nem ítéltük végleges pusztulásra. A terra preta viszont kiállta az idő próbáját: az ezredéves utakhoz és piramisokhoz hasonlóan a mai napig dicséri alkotóinak tudását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.