Az élőlények - többnyire - szeretik a fényt, sőt, egyesek még arra is kaphatóak, hogy ahol nincs, ott megteremtsék. A tenger mélyén élő halfajok közül is döntöttek páran úgy, hogy képességeikhez mérten bevilágítják Poszeidón birodalmát. Nagy részük számára ezt a Vibrio fischeri nevű tengeri baktérium teszi lehetségessé. Ez a baktérium kis mennyiségben mindenhol jelen van a tengervízben, elszaporodni azonban tengeri állatokkal szimbiózisban, azok emésztőcsatornájában, vagy speciális világítószerveiben szokott csak igazán. Hogyan is néz ez ki?
Az ifjú tintahalat, halat egyszercsak megfertőzi a Vibrio fischeri, mint embergyereket a bárányhimlő. Csakhogy náluk a fertőzés nem múlik el. A baci a halban marad, de mivel alacsony koncentrációban van jelen, még nem világít. Halunk világítószerveiben azonban van egy speciális csillós sejttípus, amely szelektíven beszippantja a szimbióta baktériumokat. Ezek a sejtek elősegítik a Vibrio fischeri növekedését, és aktívan kilökdösik a versenytársakat. A baktériumok egy speciális mechanizmus (quorum sensing) segítségével egy bizonyos sejtkoncentráció felett világítani kezdenek, és egyben elpusztítják a koncentrációnövekedést elősegítő csillós sejteket. A termelődő baktériumfelesleget a hal időről időre eltávolítja, biztosítva ezzel a tengervízben szabadon lévő baktérium-mennyiséget. Ha a fényerő még így sem lenne elég, rá lehet segíteni további trükkökkel. Egyes tintahalak világítószerveiben például reflektin fehérjéket tartalmazó fényvisszaverő lemezek vannak, amelyek felerősítik és irányítják a termelt fényt.
És íme, előállt az önfenntartó biolámpa tintahal-módra! :-)
